RealTime

Lelkesen ünneplő tömeg vágja át a szalagot a fővárosban, és közben a texasi szabadságot ünnepli a város fő társadalmi folyosóján, amelynek neve „The Drag”.
Austin életre kel, ahogy a tömeg összegyűlik a lenyűgöző új austini Scientology-egyház megnyitójára.
Texasi méretű ováció köszönti David Miscavige-et az austini új Scientology-egyház megnyitóünnepségén.
David Miscavige, a Religious Technology Center Vezetőtestületének Elnöke üdvözli a lelkes közönséget, ahogy új Scientology-csillag ragyog „Texas országban”.
Ahogy David Miscavige átvágja az austini Scientology-egyház piros-fehér-kék szalagját, olyan Scientology-hívők csatlakoznak hozzá, akik segítettek felépíteni ezt az ideális orgot a város nyüzsgő szívében.
Elérkezik a pillanat, amikor aláhull a szalag a Scientology-egyházon Austin West Campus kerületében.
Texasban minden nagyobb, még az új egyház megnyitóünnepsége is az állam fővárosában, Austinban.
Ez a világ élőzene-fővárosa, és a megnyitóünnepség ennek megfelelően egy texasian forró egyveleggel indul, amelyben helyet kaptak Austin saját eredeti himnuszai – a kemény „Texasi szabadság” és az inspiráló „Az én egyházam”.
„Olyan nagyok és szívósak vagytok, mint Texas – mondta David Miscavige. – Mielőtt ez a szalag aláhullna az új Scientology-egyházatokról, itt a pillanat, hogy emlékezzünk arra, amit az egyik híres texasi mondott régen – hogy ez a legjobb föld, amelyet valaha is látott, és hogy itt mérhetetlen betelepíthető táj áll rendelkezésre. Nos, ez ma sincs másképp. Azt kivéve, hogy a ti »tájatok« az emberi szellem, és azzal telepítitek be, hogy helyreállítjátok az emberekben azt a boldogságot, szeretetet, őszinteséget és kedvességet, amellyel teremtették őket.”
– David Miscavige, a Scientology vallás egyházi vezetője
„Legyenek büszkék arra, hogy segítettek annak elérésében, hogy az otthonunk az legyen, amivé mára lett. Az önök tagjai a gerincét képezik egy jelenleg folyamatban lévő közösségi programnak. Ez egy másik mód annak kifejezésére, hogy önök megmutatták, hogy ösztönösen értik, mire van szükségük a lakosainknak, és ezt szenvedéllyel tették, illetve törődve azzal, hogy virágzó, aktív közösséget teremtsenek. Ma pedig ezzel a megnyitóval megünnepeljük egy jelentős játékos visszatérését erre az egyetemi területre. Tehát igazából azt kellene mondanom, hogy: »Üdvözlünk újra!«” – Mike McHone, az Egyetem Területi Partnerek Szövetségének alelnöke
„A mi hozzáállásunk kezdettől fogva az volt, hogy »oktassuk az embereket«. És Az igazság a drogokról információit eljuttattuk mindenkinek. Ez azt jelenti, hogy az önök támogatásának köszönhetően több ezer embernek, akinek soha nem volt olyan választása, hogy oktatásban részesüljön, most megvan a választása, hogy azt mondja: »Drogmentesen fogok élni!« A világ jobb hely lenne, ha több ember tanúsítana annyi törődést és elkötelezettséget, mint az önök egyháztagjai. Efelől semmi kétség. És a Drogmentes Világértnak hála, önök egy életre szóló lehetőséget adtak az Austin déli részén élő gyerekeknek. Van egy utolsó kérésem: folytassák a jó munkát. Soha nem fogják megtudni, hány életet mentettek meg.”
– Sam Price, texasi drogfelvilágosító aktivista
„A különböző vallások között hidat építeni nem csak egyszerűen »jó dolog«, hanem létfontosságú. Önök az elkötelezettség és megbízhatóság oszlopai voltak. És ezekre az oszlopokra épült egész Közép-Texas legnagyobb vallásközi mozgalma. El kell mondanom, nagyon izgatottak vagyunk, amiért itt tarthatjuk a rendezvényeinket – a belváros kiemelkedő helyén. Ez az ideális org egy közös hely lesz, ahol mindenkit szívesen látnak, szolgáltatások, előadások vagy találkozók helyszíne lehet a megbékélés érdekében. Ragyogjon hát továbbra is mint minden vallás szentélye az elkövetkező évtizedekben!”
– Simone Talma Flowers, a Közép-Texasi Vallásközi Akció ügyvezető igazgatója
„Az igazságos társadalom áldozatot és elkötelezettséget kíván. Sőt, egy nagy ember egyszer azt mondta: »Az igazságtalanság olyan dolog, amelyhez egyetlen, hatalmon lévő embernek sem szabadna soha folyamodnia.« Ez L. Ron Hubbard volt. Ilyet mondani a forrongó 1960-as években hatalmas bátorságot mutat. Abban az időben csak maroknyian voltak középen, akik békét próbáltak teremteni, és ő mégis ott volt. Mr. Hubbard azon eszméi, hogy a valódi igazságszolgáltatás fogalmát kell előmozdítani, látnoki és nagyszabású eszmék voltak. És hát valljuk be, önöket mind arra inspirálták, hogy egy mozgalmat hozzanak létre nemcsak Texasban, hanem a világ minden táján. Köszönöm, Mr. Hubbard, hogy erős hang volt az országban.”
– Nelson Linder, elnök, a NAACP austini fiókirodája
David Miscavige és (balról jobbra) Nelson Linder, az austini NAACP elnöke; Sam Price, texasi drogfelvilágosítási aktivista; Simone Talma Flowers, a Közép-Texasi Vallásközi Akció ügyvezető igazgatója; és Mike McHone, az Egyetem Területi Partnerek Szövetségének alelnöke.
A főváros szívében a megnyitó napján a vendégek izgatottan mennek Austin új, 4800 négyzetméteres Scientology-egyházába.
A Scientologistok és a vendégek folyamatos áradata hömpölyög Austin új ideális egyházában, hogy saját maguk megnézhessék.
Austin Közönséginformációs Központja a tevékenységek nyüzsgő középpontja a megnyitó napján.
A Scientologistok és a vendégek a megnyitó délutánján és az esti órákban körbejárják az új egyházat.
Az austini egyház a Guadalupe Street egyik nevezetes szakaszán áll, amelyet a helyiek „The Drag” néven ismernek, és ez a város nyüzsgő központja a szórakozni és étkezni vágyók számára.
Az austini Scientology-egyház közvetlenül szemben van „a negyvenholdas telekkel”, amely a Texasi Egyetem kiterjedt létesítménye.
RECEPCIÓ
Az austini Scientology-egyház recepciója a hét minden napján reggeltől estig nyitva áll, és szívesen lát minden érdeklődőt, aki bevezetést szeretne kapni a Dianetics és a Scientology tárgykörébe.
SCIENTOLOGY KÖZÖNSÉGINFORMÁCIÓS KÖZPONT
A Scientology Közönséginformációs Központ mintegy 500 film segítségével mutatja be a Dianetics és a Scientology minden részét. Tartalmazza a vallás alapvető hitelveit és gyakorlatait, az Alapító, L. Ron Hubbard életéről és hagyatékáról szóló videókat, valamint az Egyház által támogatott számos humanitárius kampányt és társadalomjobbító programot.
BEVEZETŐ SZOLGÁLTATÁSOK
Az austini Scientology-egyház az összes bevezető szolgáltatást képes nyújtani. Ezek közé tartozik a Scientology életjobbító tanfolyamok teljes sora, amelyek segítenek javítani az emberek életének különféle területeit.
A számtalan szolgáltatás között vannak esti és hétvégi szemináriumok is, amelyek lényeges Dianetics- és Scientology-alapelveket oktatnak, továbbá azt is, hogy ezeket hogyan lehet az életben alkalmazni.
DIANETICS ÉS SCIENTOLOGY KÖNYVESBOLT
A könyvesbolt L. Ron Hubbard Dianeticsszel és Scientologyval foglalkozó könyveit kínálja. L. Ron Hubbard teljes öröksége több tucat könyvben és több ezer felvett előadásban rögzített több tízmillió kiadott szóból áll. Az anyagok egy része 50 nyelven elérhető.
A MEGTISZTULÁSI KÖZPONT
L. Ron Hubbard azért fejlesztette ki a Purification Programot (Megtisztulási program), hogy megszabadítsa az egyéneket a drogok és méreganyagok káros mentális és lelki hatásaitól rendszerbe foglalt testgyakorlás, szaunázás és táplálékkiegészítők segítségével – ezekről gondoskodik a Megtisztulási Központ. A falikép tisztelgés Austin előtt, amely a világ élőzenei fővárosa.
HUBBARD TANÁCSADÓ KÖZPONT
A Hubbard Tanácsadó Központban a Scientologistok egyéni szellemi tanácsadást, más néven auditálást kaphatnak. A váróhelyiség mögött számos auditálószoba található.
Austin mindegyik auditálószobája ideálisan úgy van kialakítva, hogy nyugodt, zavartalan környezetet nyújtson a szellemi megvilágosodás eléréséhez.
AZ AKADÉMIA
A Scientologistok az Akadémián képződnek auditornak (a szellemi tanácsadás gyakorlójának), hogy alkalmazni tudják az auditálás néven ismert szellemi tanácsadás technológiáját arra, hogy segítsenek másoknak elérni a szellemi szabadságot. Austin Akadémiáján többféle tanfolyamterem található a különféle típusú képzésekhez.
A TEXAS SZÍVE KÁVÉZÓ
A kávézó szívesen látja az egyházba érkező látogatókat, illetve a rendezvények résztvevői számára is találkozóhelyet biztosít. Emellett a Scientologistokat is kiszolgálja a Scientology-szolgáltatásuk szüneteiben.
Austin Területi Tevékenységek Központjában a Scientologistok az egyház által finanszírozott humanitárius kezdeményezésekben segédkeznek, hogy minden közösségnek segítsenek. Itt hangolják össze továbbá a Scientology-csoportok és -missziók egyre növekvő hálózatát is.
A KÁPOLNA
A kápolna falát a Scientology Egyház hitvallása és kódexei díszítik. Itt tartják a gyülekezet ünnepségeit és szertartásait, például a vasárnapi, esküvői és névadó szertartásokat. A kápolna Austin szélesebb közösségéért folyó együttműködés érdekében szervezett összejövetelek, fogadások és rendezvények ideális helyszínéül is szolgál.
L. RON HUBBARD IRODÁJA
Ahogy az minden Scientology-egyházban hagyomány, L. Ron Hubbard irodája a vallás alapítójának tiszteletére áll itt, és azt jelképezi, hogy ez az egyház hű az ő írásaihoz és eszméihez.