RealTime

2009 decemberében David Miscavige 7000 Scientologist-nak tartott beszédet a telt házas Los Angeles-i Shrine Auditoriumban. Azért gyűltek össze, hogy megünnepeljék a Scientology terjeszkedését az elmúlt évtized során, és köszöntsék egy újabb, óriási növekedéssel járó évtized kezdetét.

Ezen az estén David Miscavige nem csupán a hatalmas horderejű teljesítmények évtizedéről számolt be, hanem egy történelmi jelentőségű eseményről is a vallás életében – a 25 éves program befejezéséről, amely felkutatta, ellenőrizte és helyreállította a Scientology vallás anyagait. A negyed évszázados erőfeszítés, amely 2 millió munkaóra árán felkutatta és teljes mértékben hozzáférhetővé tette L. Ron Hubbard minden írott és kimondott szavát, „a Scientology állandóságának végső biztosítéka” – mondta David Miscavige.

L. Ron Hubbard 1984-ben indította el ezt a programot, hogy biztosítsa a Scientologist-ok számára az elme, a szellem és az élet tárgyában 50 éven át folytatott kutatásainak és felfedezéseinek teljes hagyatékát.

A Tudás Aranykora 2005-ös bevezetésekor egyúttal kiadták a kongresszusi előadásokat is. Ezek az előadások L. Ron Hubbard különleges rendezvényeiről készültek, és tartalmazzák az egymást követő kutatási és fejlesztési áttöréseket a Dianetics és a Scientology tárgyában.

Ezt követően 2007-ben David Miscavige bemutatta a teljesen helyreállított Alapokat, L. Ron Hubbard 18 könyvét és 280 előadását, amelyek a Scientology vallás központi részét alkotják.

2009 utolsó napjaiban pedig David Miscavige bejelentette azt a történelmi jelentőségű teljesítményt, amely feltette a koronát a Tudás Aranykorára: L. Ron Hubbard Haladó Klinikai Tanfolyam előadásainak (angolul Advanced Clinical Course, ACC-k) megjelenését angol nyelven. Ezek az anyagok több mint 1000 előadást és 500 írott kiadványt ölelnek fel, amelyek napról napra követik L. Ron Hubbardnak a Dianetics és a Scientology kifejlesztése során megtett útját. Míg L. Ron Hubbard az összes új, mérföldkő jelentőségű előrelépést a Kongresszusain jelentette be minden Scientologist-nak, a Haladó Klinikai Tanfolyamok (ACC-k) és az ezeket kísérő Professzionális Tanfolyamok előadásain az auditoroknak mutatta be az alkalmazás minden részletét.

A negyed évszázados erőfeszítés, amely 2 millió munkaóra árán felkutatta és teljes mértékben hozzáférhetővé tette L. Ron Hubbard minden írott és kimondott szavát, „a Scientology állandóságának végső biztosítéka” – mondta David Miscavige.

Így az ACC-k rendkívül fontos időrendi áttekintést adnak L. Ron Hubbard kutatásairól és fejlesztéseiről, amelyek korábban még soha nem voltak hozzáférhetők. Valójában ez itt a régóta áhított cél: a teljes tudás. Ahogyan azt maga L. Ron Hubbard megfogalmazta:

„Ezek az előadások a Dianetics-ben és a Scientology-ban lefolytatott kutatás egyetlen, napról napra, hétről hétre vezetett feljegyzését adják. Utat törtek a tárggyal kapcsolatos teljes tudatlanság állapotából a mai napig. Amikor az egész elkezdődött, az Ember semmit sem tudott az elméről, ma pedig itt tartunk. És ezek a szalagok jelentették a kivezető út mérföldköveit.”

Tekintettel ezek jelentőségére, L. Ron Hubbard mindig is arról álmodott, hogy egy napon majd rendelkezésre állnak az erőforrások és a technikai eszközök ahhoz, hogy ezeket az előadásokat mindenki számára hozzáférhetővé tegyék – és ez a nap elérkezett.

David Miscavige emellett bejelentette az összes kongresszusi, Professzionális Tanfolyam és Haladó Klinikai Tanfolyam előadás-sorozathoz tartozó tanfolyamok megjelenését is, amelyek nagyban megkönnyítik e hatalmas tömegű Scientology anyagok időrendi és módszeres tanulmányozását.

L. Ron Hubbard összes előadásának helyreállítása ezenkívül lehetővé tette 52 klasszikus előadás kiválasztását, amelyek közül 15 eddig még soha nem lett kiadva. Ez az 52 klasszikus előadás Scientologist-oknak készült, bár a fele közülük nem igényel előzetes Scientology ismereteket, és kifejezetten azoknak szánják őket, akik számára új ez a tárgy. Az előadások a házasságtól a vezetésen át az Ember szellemi természetéig terjedő témákról szólnak.

Ezen túl a Dianetics és a Scientology összes alapkönyvét is elkészítették és kiadták hangoskönyv formátumban. Ezek a hangoskönyvek az eredeti művek minden szót tartalmazó tolmácsolásai, és 15 nyelvre lettek lefordítva.

Végül L. Ron Hubbard két fontos, nagyközönségnek szóló előadás-sorozata szintén kiadásra került: Az aranykor hajnala: Phoenixi Esti Előadások és a Lindsey Theatre előadások: Londoni Délutáni Sorozat címmel. Ezek az előadások, amelyeket eredetileg azért tartott a nagyközönségnek, hogy bemutassa nekik a Dianetics-et és a Scientology-t, helyre lettek állítva, és 17 nyelven elérhetővé lettek téve.

Ezekkel az előadásokkal a Scientology vallás minden anyaga, bennük az emberiség által évszázadok óta keresett válaszokkal, számos nyelven és sok formátumban vált elérhetővé, és meg lett őrizve az örökkévalóság számára, mindenki javára.

RENESZÁNSZ