RealTime

David Miscavige egy nemzetközileg sugárzott rendezvényen 2007-ben tízezrek előtt adja ki L. Ron Hubbard Alapok-könyveit és -előadásait a Dianetics és a Scientology témájában.

2007-ben David Miscavige a világ minden tájáról összegyűlt Scientologist-ok előtt állt egy várva várt pillanat betetőzéseként. Bejelentette, hogy amit bemutatni készül, az nem kevesebb, mint „a Dianetics és a Scientology helyreállítása” – olyan esemény, amely „örökre megváltoztatja a Scientology világát”. Az ezt követő néhány órában az egész történetet elmondta a clearwateri Ruth Eckerd Hallban összegyűlt többezres hallgatóságnak.

David Miscavige részletesen beszámolt a kutatási projektről, amely gondoskodott az L. Ron Hubbard írásaiban és felvett előadásaiban található összes Scientology anyag tisztaságáról. Ehhez végre kellett hajtani egy komoly kihívást jelentő feladatot: megkeresni L. Ron Hubbard könyveit, ellenőrizni a jelenlegi szöveget az eredetikkel összehasonlítva, kijavítani bármilyen hibát, illetve eltérést, és visszaállítani őket eredeti, érintetlen formájukba.

Rögtön kiderült, hogy az eredeti kéziratoktól való eltérések sokkal nagyobbak, mint gondolták: a legkülönfélébb átírási és központozási hibák, rossz sorrendbe rakott, sőt egy másik fejezet közepére került fejezetek – nem is beszélve egy olyan kiadó „saját kézzel” végzett munkájáról, aki összevonta a bekezdéseket, hogy lecsökkentse az oldalszámot.

„Na most, adjunk ehhez egy »szerkesztőt« – fejtette ki David Miscavige –, aki ahelyett, hogy kijavította volna, úgy döntött, hogy hozzáfűzi a saját »tisztázó« lábjegyzeteit, hogy megmagyarázza, mit is akart L. Ron Hubbard mondani.”

David Miscavige egy figyelemre méltó példát is elmondott a technológia helyreállítására végzett projekt során történtekből. Amikor egy könyv oldalszáma nem egyezett meg a rendelkezésre álló diktált lemezek számával, a kutatók átkutatták az archívumokat, és találtak három, sokáig figyelmen kívül hagyott műanyag diktafonlemezt, amelyek „UNK”, azaz „Unknown” (ismeretlen) jelöléssel voltak ellátva. Amikor megtalálták a már szintén régen elavult lejátszóberendezést, rájöttek, hogy a lemezek L. Ron Hubbard Dianetics: Az eredeti tézis című 1948-as művének két további fejezetét tartalmazzák. A diktafonlemezekből az is kiderült, hogy más fejezetek pedig már az első kiadás óta rossz sorrendben lettek kinyomtatva. Az egész kéziratot ki kellett javítani, és teljessé kellett tenni. Ma ez a könyv az elme természetének és funkciójának első és legalapvetőbb leírása.

Az ezt követő években L. Ron Hubbard minden könyvének összes szavát és sorát végignézték, ellenőrizték és kijavították, hogy biztosítsák az abszolút tisztaságot. A David Miscavige által megkövetelt szint a tökéletesség volt – az egyetlen, amely elfogadható L. Ron Hubbard műveihez.

L. Ron Hubbard minden könyvének összes szavát és sorát végignézték, ellenőrizték és kijavították, hogy biztosítsák az abszolút tisztaságot.

A hatalmas szerkesztői munkát a 18 könyv mindegyikének gondos tervezése, szedése, nyomtatása és kötése követte, hogy az olvashatóságuk, érthetőségük, minőségük és tartósságuk a lehető legmagasabb szintet érje el, az egyszerű esztétikai megfontolásokról már nem is beszélve.

David Miscavige így összegezte az eredményt:

„Nem »kijavított« kéziratokról – mondta – vagy »újraellenőrzött« kéziratokról van szó, és végképp nem egyszerű »újracsomagolásról«. Amiről most beszélünk, az 100 százalékig hamisítatlan SOURCE.”

Ennek a monumentális vállalkozásnak volt egy ugyanilyen drámai eredménye is: a könyvekhez tartozó előadás-sorozatok – összesen 280 előadás – helyreállítása.

Az összes előadás-sorozatot ellenőrzött átiratokkal, kiegészítő anyagokkal, valamint részletes szójegyzékkel készítették el, úgy határozva meg a szavakat, ahogy L. Ron Hubbard használta őket, hogy ezzel is biztosítsák minden hallgató megértését.

Ezután minden könyvet és előadást a világ 17 nagy nyelvén gyártottak le és adtak ki.

Együtt ezeket a könyveket és előadásokat az egész Scientology világban „Alapok” néven ismerik, és ezek jelentik a Scientology Hidat megalapozó anyagokat.

Ennek a monumentális munkának az eredményeként csak a pontos és tiszta Scientology írások jelenhettek meg, ahogyan azokat L. Ron Hubbard létrehozta.

AZ IGÉNY A DIANETICS ÉS A SCIENTOLOGY HELYREÁLLÍTOTT MŰVEIRE AZ ÉGBE SZÖKIK

Az Alapok-könyvek és -előadások kiadása azt jelentette, hogy most már minden Scientologist könnyedén, gyorsan és időrendi sorrendben tanulhatja meg a Scientology vallás alapjait, és így minden korábbinál jobb megértésre tehet szert a vallásról és annak életre való alkalmazásáról.

Hogy ez milyen hatást váltott ki, azt jól mutatja, hogy míg az Alapok kiadását megelőző 50 évben L. Ron Hubbardnak a Dianetics és a Scientology tárgyában alkotott írásos és hanganyagként létező műveiből összesen 39 millió példány kelt el, az Alapok 2007-es kiadását követően csak az első két évben több mint 60 millió, az Alapító nevéhez fűződő könyv és előadás jutott el a közönséghez.

Azzal, hogy az Alapok 17 nyelven elérhetők, a legalapvetőbb könyvek közülük pedig 50 nyelven, az elmúlt évtizedben tízszer annyi Dianetics és Scientology fordítás készült el, mint az azt megelőző öt évtizedben összesen.

De a Dianetics és Scientology anyagok helyreállításának tényleges jelentősége csak az egyes emberek életében elért változásokban mérhető le. Az Alapok-könyvek és -előadások olyan alapelveket tartalmaznak, amelyeket már milliók használtak, hogy elérjék a szellemi megújulás terén dédelgetett legnagyobb céljaikat.

RENESZÁNSZ